Nincs mindig időnk sétálni, játszótérre, baba klubba menni. Sajnos az udvaron sem lehetünk állandóan. Ekkor benti játékokra van szükségünk, és néha az sem árt, ha valami értelmeset játszanak a gyermekeim. Ekkor én memória játékokat veszek elő. Az mindig elfoglalja a őket.
Continue reading “Memória játékok”Kategória: Termékajánló
Játékok iskolásoknak
Igyekeztünk férjemmel a játékboltunkba úgy válogatni, hogy ne csak a kisgyermekek számára kínáljunk játékokat. Ennek oka természetesen egyrészt gazdasági, másrészt ahogy a legtöbb esetben, (sajnos vagy nem sajnos) pedig érzelmi. Szomorúan látjuk azt, hogy ma a gyerekek nagyon gyorsan szeretnének felnőni és a legtöbb esetben idejekorán csöppennek bele a felnőttek világba. Nagyon hamar varázstalanodik az élet. Az igazi gyermekkor szerintünk pedig nem ér végét 6-10 éves kor után sem. Fontos, hogy a játék része legyen a nagyobb gyermekek életének is. Ez támogatja őket majd abban, hogy amikor valójában rájuk szakad a nagybetűs ÉLET, az akadályokat rugalmasan, határozottan és jó problémamegoldóképességgel kezeljék. A kudarcokat pedig fel tudják dolgozni.
A következő részben bemutatok néhány olyan játékot, amit kifejezetten nagyobb, iskolás korú gyermekek számára ajánlok. A legtöbbet jómagam is kipróbáltam, hogy valódi tapasztalataimat tudjam megosztani Veletek. Egyébként 30 éves fejjel is élveztem mindegyik játékot, így bátran mondom azt, aki monotonnak érzi a mindennapjait, szerezzen be egy-két játékot ezek közül.
DJECO Akció-reakció játékok Zig&Go
A Djeco egyik toplistás játékáról van szó, amely pontosságot, türelmet, fantáziát és kreativitást igényel. A nagy LEGO kedvelőknek azt mondom, szinte ez az egyetlen játék, ami überelheti a legozást. A játék lényege az, hogy egy olyan pályát kell megépíteni, amelynek, ha az első elemét mozgásba hozzuk, akkor az elemek egymást követően mozgásba hozzák egymást. A játék gondolkodásra késztet, segít az ok-okozati folyamatok feltárásában. Baromi jó kézügyesség szükséges hozzá és fontos a jó megfigyelőképesség is. Mindegyik miniméter fontos! A játék természetes alapanyagú. Minden dobozban van egy-egy füzet, mely több megépíthető pályát is bemutat. Több kiszerelésben is kapható. Mutatom.
- DJECO Akció-reakció játékok Zig&Go 25 db
- DJECO Akció-reakció játékok Zig&Go 27 db
- DJECO Akció-reakció játékok Zig&Go 28 db
- DJECO Akció-reakció játékok Zig&Go 45 db
- DJECO Akció-reakció játékok Zig&Go 48 db
Egy unalmas délutánon férjemmel megpróbálkoztunk a legegyszerűbb pályával. Azt gondoltuk, gyorsan megépítjük a pályát, felveszem videóra, és mehetünk is haza. Hát nem így történt. Kb. a 15-dik próbálkozás után már nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek magunkon. Egyáltalán nem könnyű. Észre se vettünk és a 10 percre tervezett programunk 1,5 órája tartott. Belemerültünk a játékba. Mutatom magunkat.
Mutatom, hogyan kellene mennie.
Na kipróbáljátok?
Mit ajánlok még? Maradok még egy kicsit a Djeco-nál. Útikönyveknek hívja a gyártó de szerintem bárhol is éppen ugyanolyan szórakoztatóak. Önálló játékok, és szinte ugyanolyan élmény mintha a telefont vagy a tabletet nyomkodnák. Mik vannak?
- Djeco Mini grafika Színes mintázatok Junior doodle colouring
- Djeco Mini játékok – Eltérések – Differences by Rémi
- Djeco Mini játékok – Labirintusok – Mases by Ariane
- Djeco Mini logika – Sudoku Djeco
- Djeco Mini grafika – Állati színező – Animal colouring pictures
Ezek kicsi (kb. 11×15 cm nagyságú) füzetecskék tele feladványokkal.
Mutatok még párat, ami nem Djeco, ám személyes kedvencem.
Gyermekkorom játéka volt ez, legtöbbször a nagyszüleimmel játszottam. Nekem műanyag pályám volt, ahol törtek a bábuk. A GOKI Mesterlogika fa alapanyagú, strapabíró pálya. 2 játékos játszhat egyszerre. Az egyik elrejti a az általa kigondolt színsort, majd az ellenfél tippelgetve elkezdi kitalálni az elrejtett szín sorrendet. Vigyázat, a tippelés lehetősége véges.
Egy nagyon egyszerű elemekből álló kínai eredetű játék, amely meghódította az egész Világot. A játék fejleszti a konstruktív és a logikus gondolkodást, kreativitásra sarkall és türelemre tanít. A játék tartalma 7 db natúr fa mértani alakzat. El sem tudjuk képzelni, néhány egyszerű alakzatból, mennyi minden megépíthető. Tapasztalatok szerint ma már több mint 6500 féle konfiguráció rakható össze a Tangram darabjaiból. Nézd meg a dobozon a mintákat, az ihletet ad!
Ismered a Tangram legendáját? Egy szerzetes tanítvány egyik feladata az volt, hogy megfesse a világ szépségét egy táblára. Ám miután a festmény elkészült, a tábla eltörött. A tanítvány minden igyekezetével próbálkozott újra azt összerakni négyzet alakban. A próbálkozási közben meglátta a világ milyen sokféle lehet.
A lista egyébként még végtelen hosszú lehetne, de most itt a személyes kedvenceimet szerettem volna megmutatna elsősorban. Ha szeretnél még iskolásoknak való játékokat nézni, itt megtalálod.
Ajándék ötletek óvódás korban
Három éves lettem! Boldog születésnapot kívánok! Milyen ajándékot ajánlok a hároméves szülinapra?
Minden mennyiségben jöhetnek a szerepjátékok! A szerepjátékok szerves részét képezik az egészséges gyermekkornak. Más bőrébe bújni, más szerepet felvenni, bizonyos felnőttek életéből elkapott szituációkat újra átélni, imitálni szórakoztató és egyben fejlesztő is. Az elképzelt játék támogatja az egészséges fejlődést, az egészséges személyiség fejlődést is. A szerepjátékok serkentően hatnak a fantáziára, a kreativitásra. Önbizalmat adnak és számos új ismeret elsajátítására adnak lehetőséget. Egy szerepjáték elősegíti a rajtunk kívül álló dolgok megértését, elfogadását és segít a gyermek számára az önkifejezésben is. Egy játékos szituációs tevékenység a stresszhelyzetek feloldásában is segítséget nyújthat.
Continue reading “Ajándék ötletek óvódás korban”Mit vigyünk látogatóba, ha ikrek születtek a családba?
Minden én sem tudhatok, így arra gondoltam inkább kérdezek. Legutóbb megkérdeztem egy barátnőmet, Szendrei Blankát, aki tapasztaltabb a témában: Mit vigyünk látogatóba, ha ikrek születtek a családba?
Continue reading “Mit vigyünk látogatóba, ha ikrek születtek a családba?”Ajándék ötletek 2-3 éves kor között
Csecsemőből hamar totyogóvá érett gyermekünk. Hogyan tudjuk ezen az úton segíteni őket? Mely játékok azok, amik segítenek az egészséges fejlődésben nekik?
Continue reading “Ajándék ötletek 2-3 éves kor között”Fürdőjátékok nálunk
Emlékszek még mikor az első hetekben elérkezett az este, és a fiaimat a fürdőbe vittük mosakodni. Végtelen üvöltés volt. Aztán ahogy cseperedtek, egyre élvezetesebbé vált a pancsolás.
Continue reading “Fürdőjátékok nálunk”Ajándék ötletek 1-2 éves kor között
A legtöbb fa alapanyagú játék egy éves kortól ajánlott, aminek szerintem leginkább biztonsági okai vannak. Pl. nehezebbek, keményebbek. Ráadásul olyan típusú játékokat készítenek fából, amelyeket leghamarabb egy éves kortól tudnak a gyermekek igazán használni. Melyek ezek? Mit ajánlok én?
Continue reading “Ajándék ötletek 1-2 éves kor között”Ajándék pici babáknak
Többen érkeznek ajándékvásárlási szándékkal játékboltunkba Miskolcon. Leggyakrabban 0-2 éves gyermekeknek keresnek játékot, vagy valami hasznos apróságot. Ebben a bejegyzésemben a 0-12 hós korosztály számára ajánlok ajándékot a teljesség igénye nélkül.
Szeretném elsősorban kiemelni, hogy laikusként, szakirodalomból, valamint a játékbolti tapasztalataimból és nem utolsó sorban gyermekeimmel való játékokból merítek információkat.
Continue reading “Ajándék pici babáknak”Répatorta
Szeretném megosztani Veletek mai répatortámat, ami két okból is különleges számomra. Egyrészt az alapanyaga miatt, mert 3 éves kisfiam ültette a répákat tavasszal és gondozta ez idáig őket. Másrészt pedig azért, mert különleges személyeknek készítettem: kedvenc Baba-Mama Klubunknak.
Continue reading “Répatorta”Lábnyomok
A párosító játékokat nagyon szeretik a gyerekeim. Eleinte hasonlót a hasonlóval, majd árnyékot az igazival, most pedig lábnyomot az állattal párosítottunk.
Continue reading “Lábnyomok”