Autópálya őrület

2,5 éves korára nagyobbik fiam szenvedélyes autós lett. Mindenhova jön velünk egy kisautó, és mindenhol meg kell nézni, milyen autók vannak. Ebben a blogbejegyzésben bemutatok pár ötletet, amivel színesebbé, izgalmasabbá tudtam tenni Donát számára az autózást.

1. Labirintus: Szigetelőszalag segítéségével labirintus pályát ragasztottam a földre. A játék lényege az volt, hogy a megfelelő színű autók menjenek végig a megfelelő pályán, a hozzájuk tartozó garázsba.

2. Kábeldob-pálya: Régi vágyam volt, hogy kábeldobból egy kétszintes autópályát készítsek. Férjemnek sikerült szereznie kábeldobot, így végre meg tudtam valósítani az elképzelésemet. Lágy karton és ragasztópisztoly segítségével készítettem el a két szint közötti útszakaszt. Itt van oldalfal is, hogy az autók ne sodródjanak ki, mikor fentről elindulnak. A fenti lyukat dekopírfűrésszel vágtam ki, majd vízálló akrilfestékkel (krémmel) kentem le 2 rétegben a dobot. A fehér vonalakat szintén akrillal festettem meg. Így a pálya mosható lett. A díszítő elemek vékony filcből készültek, amiket ragasztópisztollyal rögzítettem fel.

3. Hordozható pálya: Férjem régi farmerét használtam fel alapanyagnak. Egy hosszú, mosható, könnyen szállítható, feltekerhető autópályát készítettem. A mintákat a kábeldobnál is használt vízálló akrillal festettem fel, valamint használtam még filcet és textilfilcet is. A legjobb benne az, hogy könnyen felveszi az adott terep formáját, és bárhová könnyen magunkkal tudjuk vinni.

4. Alagút: Sima A4-es papírból és újságlapból alagutakat, nyilakat ragasztottam a padlóra. 10 perc alatt készítettem egy olyan pályát, ami több délutános programot jelentett kisfiam számára.

5. Terep: Egy kartondobozba sima papírragasztó és ragasztópisztoly segítségével különböző utakat ragasztottam fel. A pályát kitámasztottam és indulhatott a verseny. Melyik a legrosszabb út? Hol tud lejönni leggyorsabban egy traktor?

6. Autópálya: Ha nincs éppen a közelben az autópályás szőnyegünk, könnyen lehet pótolni azt. Egy ragasztószalaggal készítettem a sima szőnyegre utat az autóknak.

7. Munkagépek: Ez férjem szuper ötlete volt, amikor keksztekercset készítettem és neki valahogyan le kellett foglalni a gyerekeket. Azt találta ki egy kevés háztartási keksz morzsát szór egy tálcára, amibe beleengedi a munkagépeket. Akkora ölet, hogy már eltelt egy hónap és kisfiam minden egyes nap markolózik egy fél órát a morzsák között.

8. Apa-fia program

Azt gondoltam, azzal, hogy legörgetek a gyerekek szobájába egy város mintájú szőnyeget, valamint azzal, hogy egy pénztárcáknak megfelelő autópályát megvásárolok, az autózás témakörét ki is pipálom. Rájöttem ez nem így megy. Ami nekem egyszerű, gagyi megoldásnak tűnik, abban kisfiam fantáziát lát. Egy ragasztott pályán is céltudatosan és elszántan megy végig sorra az autóival.


“Vaó Anya, az micsoda??? Hozom is az autóm!”

felkiáltás nekem elegendő motivációt ad ahhoz, hogy elkészítsek újra és újra egy újabb autópályát.

És ha nincs időd készíteni, vannak ám menő dolgok bőven. A kedvenceink.

9. Djeco Óriás puzzle – Utak, irányokKeménykartonból készült, nagy, látványos kirakó játék elsősorban autóimádó fiúknak! A játékból 4 db fix pálya építhető, de a kreativitásnak semmi sem szabhat határokat. Az egyedi tervezésű úthálózat tökéletesen passzol a kis matchboxokhoz vagy akár a Little Dutch kisautóihoz. A játék oktató jelleggel is bír, hiszen jól gyakoroltatja az utakat, irányokat, közlekedési szabályokat. Nagy értéke a játéknak, hogy a szórakozás mellett közvetett módon fejleszti a gyermekeket. A játék ajánlott a kisiskolás gyermekek számára is.

10. Waytoplay Rugalmas Autópálya: Részemről ez az utak királya. Hogy mit tud? Mindent. A rugalmas autópálya részei könnyen illeszthetőek, egymásba építhetőek. Tartós, szintetikus gumi anyagból készült pálya, bármilyen időjárást bír. Bírja a vizet, építhető hóban, homokban, homokozóban. A pálya átível a küszöbön és könnyen felveszi a legmeredekebb csúszda lejtését. Elérhető pályák:

  • Ring Road: 8 db kanyar, 2 db egyenes, 1 db kereszteződés, 1 db körforgalom (170 cm)
  • Expressway: 8 db kanyar, 6 db egyenes, 1 db keresztezőséd, 1 db körforgalom (258 cm)
  • Grand Prix: 16 db kanyar, 8 db egyenes (hossza: 384 cm)
  • Highway: 12 db kanyar, 8 db egyenes, 2 db kereszteződés, 2 db körforgalom (hossza 376 cm)
  • King of the Road: 16 db kanyar, 16 db egyenes, 4 db kereszteződés, 4 db körforgalom (648 cm)  
Tagged : / /

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

YouTube
Instagram