Házimunka

Nagyon sok fejtörést okozott számomra, hogy kisfiam járjon-e bölcsődébe. Amíg a kisebbik gyermekemmel itthon vagyok, addig elsősorban magánbölcsőde fogadta volna be a nagyobbikat. Állandóan vacilláltam, hogyan lenne a legjobb? Egy kétéves tényleg többre vágyik annál, amit én tudok nyújtani neki? Rossz érzéseket váltok ki benne, ha a testvérével itthon vagyok és ő elmegy reggelente? Ha marad itthon, tudok-e mindkettő gyerekemre egyformán figyelni? Döntöttem. A döntésem utáni kialakult élethelyzetet pedig játékkal fűszerezve igyekszünk megoldani.

Két hónappal ezelőtt kellett volna a bölcsődét megkezdenie Donátnak, akkorra kaptunk időpontot, ekkor volt 2 éves és 3 hónapos. Mindent átgondoltam, és lemondtam augusztus végén a foglalást. Önző módon még én nem akartam elengedni őt, plusz óriási költségeket sem szerettem volna magunkra vállalni. Szerettem volna látni, hogyan éli meg kisfiam az első dolgokat az életében, hogyan találnak rá egymásra a testvérével, és nem szerettem volna megélni, az első elengedős napot. A szívem szakadt volna meg, hogy őt délelőtt lepasszolom, én meg indulok játszóterezni, vagy játszó-klubozni a testvérével.
Természetesen azt is tudom, hogy a testvére is megérdemli ugyanazt a figyelmet, amit a nagyobb kapott anno még egykeként. Én még is azt éreztem, hogy a bölcsőde az én esetemben inkább csak tehermentesítés lenne, mintsem valami előre mozdítása. Plusz költözni is tervezünk a közeljövőben, így pláne nem akartam sok újdonságot.

Döntésem után (és egyébként előtt is), amit férjem abszolút rám bízott, megkezdődött a kemény meló. Úgy gondoltam, ki kell hozni a 100%-ot abból, hogy itthon vagyunk. Három, kvázi állandó program van az életünkben jelenleg: hétfőn délelőtt játszóklub, kedden délelőtt mondóka klub, szerdán délelőtt játszótér. Úgy érzem ez azért szükséges, hogy kisfiamnál a napirenden túl, heti rend is kialakuljon. Megfigyeléseim szerint ez a három program az ő szükségleteinek megfelel. Csütörtökönként inkább már mindig szívesebben ül le a szobájába csendben, önállóan játszani, a sok program után. Pénteken pedig mindig ahogyan esik, úgy puffan. A hétvége meg már az apával töltött időt jelenti.

A napirend, heti rend gondolatomon túl, vannak olyan elveim, amikhez sokszor még görcsösen ragaszkodom. Nincs különösebb módszer mögötte, csak az én elgondolásaimon alapulnak. Például, legyen közös játék, legyen többféle játék, legyen alkotó idő, minden nap legyünk levegőn és a tv pedig a lehető legkevesebbszer legyen háttér zaj. Mindemellett szeretnék egészséges ennivalókat készíteni, jól hozzátáplálni. Azt gondolom, mindig akarjunk többet, nagyobbat, jobbat, mert ha abból is csak kevés százalék sikerül, még az is jobb, mintha kisebb vágyunknak sikerülne ugyanaz a százaléka.

Itthon, amíg apa dolgozik, gyermekeimmel jól kell együttműködnünk, annak érdekében, hogy jól teljenek a napjaink. Tapasztalataim alapján arra jutottam, jó előkészületekkel, mindig sikerül kivitelezni a napjainkat. Tudom, tudom, a csapból is az folyik, hogy nem lehet egyszerre rendben a lakás is, gyerek is, anya is. Nem is ezt várom el magunktól. Csak szeretném látni, mikor este leülünk és megkérdezem kisfiamat, hogy milyen volt a nap, csillogó szemekkel tudja mesélni, hogy ma repülőt hajtogattunk, játszóklubban voltunk, főztünk, nem vitáztunk, jók voltunk. Nincs itthon maximális rend, mindig csak a működéshez szükséges rendet tartjuk fent. De ez is melós. Két kisgyerek esetében én állítom, hogy az alapvető dolgok véghez vitele is egész napos program lehetne: reggel mosakodni, felöltözni, szobatisztaság fényében használni a WC-t, majd reggelizni, tízóraizni, ebédelni, uzsonnázni, vacsorázni, és ezenkívül, ha kintről bejövünk kezet mosni, türelmesen megvárni a testvért, elég folyadékot inni, időben aludni. Vallom azt is, hogy hagyni kell a gyereket a maga tempójában végezni a dolgait, így ezek a napi alapdolgok akár tényleg jelenthetnék az egész napi elfoglaltságunkat.

DE! Mindenhonnan folyik a szabad játék, a szocializáció, mozgásfejlődés témája is, így igyekszem biztosítani, (egyébként tényleg saját akarattal és nem külső elvárás miatt ) a klubozást, játszótér, a szabad és kötött játékidőt is. Szóval mindezt még beleszuszakoljuk a napunkba.

Az a bizonyos háztartás, házimunka, fentebb említett elfoglaltságok miatt, így igencsak háttérbe szorul nálunk. Bevallom, sok mindent nem csinálok gyakran. Vasalni egyáltalán nem vasalok, függönyt ritkán mosok, a szekrényeinkben nincs rend. Majd idővel. Most örülök, ha minden este elmosogattam, van ebéd, és nincs kosz a földön. Viszont jelen élethelyzetünkben ez is nagyon nehéz feladat. Ezért, úgy döntöttem a nagyobbik gyerekem 2,5 évesen elérte azt a kort, hogy bevonjam a házimunkába. Szerencsére pedagógiai módszerek is épülnek ilyesmi elgondolásokra, így nem érzek bűntudatot, ha néha egy portörlő rongyot kisfiam kezébe adok. És itt az elején le is írom: nem gondolom azt, hogy ő úgy takarít mint egy takarítónő, de igyekszik. Igyekszik utánozni minket. És a legnagyobb megdöbbenésemre sokszor élvezi. Így közösen pakolunk és a nap végén már néha magától kezdi az esti rutin előkészületeket, de ami még ennél is gyakoribb, megtanulta, ha valamit összeken és piszkos lesz, azonnal le kell törölni. Rendszerető kezd lenni. Na és hogy az oldalam lényegéhez érjek, néhány videón és képen keresztül szeretném bemutatni, hogy milyen feladatokat adtam először kisfiamnak.

Bemelegítésnek kezdtük egy kocsi mosással. Itt meg tudott kisfiam ismerkedni az eszközökkel.

Majd jött élesben. Volt is rá apropó, mert valami titokzatos lény összefirkálta a szekrényt.

Majd folytattuk idegen terepen is. Nagymamánál is leportalanított kisfiam:-)

Aztán jöttek a ruhák. Teregetés főpróba, és élesben. Mutatom a videóban.


Ha megszáradtak a ruhák, el kell pakolni őket. De ki szeret zoknit párosítani? Egy 2,5 éves úgy tűnik igen.

A tiszta ruhák sem másznak maguktól a szekrénybe, így egy kis útmutató a szekrényen.

Ahogy beállított a hideg idő, egyre égetőbb lett a téli ruhákat a szekrényben előre pakolni. Amíg ezen dolgoztam, egy-két kabátot kisfiamnak is adtam. Nagyon nehéz mutatvány a gombolás.

Többször észrevettem, hogy a seprűt és a porszívót is kezébe veszi gyermekem, ezért egy játékkal indítottam ezen a téren is. Jól sikerült. Azóta, ha kipergeti főzésnél a tálkából a rizst, lencsét, azonnal sepregetni kezd.

Ezek még csak a jéghegy csúcsa. A jövőben jelentkezem, hogy nálunk, hogyan segíti kisfiam a mindennapjaimat.

Addig is mindenkinek javaslom, próbáljuk belevonni a gyerekeket a mindennapi feladatokba, mert lehet, ami nekünk munka, az nekik még szórakozás. Biztosan lassabbak és nem a legprofibbak, de néha jól jön, ha a LEGO-k szétszórása helyett, inkább együtt elpakoljuk a tiszta ruhákat.

Tagged :

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

YouTube
Instagram